|
2017-08-27 11:31:12, vasárnap
|
| |
| |
Őri István: A legfényesebb csillag
A ronville-i esték mindig csendesek voltak; puha árnyakkal, alvó neszekkel teli takaróként borultak Yongra és a Rókára. Szerették ezt a csendet, mert a napközbeni zajok, folytonos tevékenységek után jól esett a pihenés. Mert amikor süt a nap, amikor mindenki él, mozog, örül, akkor a gondolatok sem nyugszanak. Az a szüntelen, határtalan boldogság, amelyet egy-más közelsége, egymás látása, érintése adott, maga az újra egymásra találás megszokhatatlan csodája sokszor elfárasztotta testüket-lelküket. A néha bevillanó múlt, a zavaros, sötét, várakozással megterhelt idők egy-egy pillanata fekete villámként csapott a lelkükbe, megégetve, földre teperve azt. Akkor gyorsan megkeresték és átölelték egymást, arcukat egymáshoz szorították, szemüket becsukták és csendben megvárták, amíg a háborgás lecsendesül, s begyógyul a hirtelen támadt a fekete seb.
Minden nap, amikor beesteledett, Yong és a Róka kiültek a verandára a nádfonatú hintaszékbe egymás mellé, megfogták egymás kezét és hallgatták a lassan éjszakába forduló est neszeit.
Ilyenkor Baby is odajött hozzájuk, felugrott Yong ölébe, összekuporodott és figyelt a csendre, vagy azokra a ritkán elhangzó szavakra, félmondatokra, amelyek elegek voltak egy egész világ elmondására Yong és a Róka között. Amikor óvatosan megmozdult, kicsit fészkelődött, megsimogatták, szeretettel és puhán, s Baby-nek erősen kellett küzdenie a rátörő végtelen nyugalom álmosító takarója ellen, hiszen nem akart elmulasztani egyetlen szót, egyetlen mondatot sem ezekből a csodálatos estékből.
Amikor Yong és a Róka egymásra néztek, mosolyogtak, majd mindketten visszatértek önmagukba, hogy tovább vándoroljanak - egymásban. A Róka érezte Yong finom ujjain az erek lüktetését, amelyek azt mondtak neki: enyém, enyém, enyém..., s mint a kisdiák a leckéjét, boldogan ismételte magában: enyém, enyém, enyém...
Sokszor egyikük vagy másikuk beszédes kedvében volt; ilyenkor régi történeteket meséltek egymásnak a sohasem feledhető múltból, s még annál is régebbről. Voltak olyan esték, amikor emlékképek törtek elő belőlük, máskor csak eszükbe jutott valami, amiről úgy gondolták, hogy a másiknak örömet okoz, ha elmondják. Mint ezen az estén is, amikor Yong ujjain könnyű szorítás jelezte, hogy a Róka mondani akar valamit. Yong mosolyogva fordult a Róka felé, mert tudta, hogy amit hallani fog, az szép lesz és kedves, mint a Róka minden szava hozzá.
- Drága Kicsi Angyal - kezdett bele a Róka -, amikor kisgyerek voltam, nagyon szerettem játszani, kergetőzni a tikkadt mezőn, nagyokat nevetni tréfákon, semmiségeken, szívni az este illatát és nézni a csillagokat. Egyszer elkezdtem megszámolni őket, s már jól bent járt az idő az éjszakában, amikor a faluszélen rám találtak és hazaparancsoltak. A számolás abbamaradt, úgyhogy máig sem tudom, hány csillag van az égen...
Yong egyre szélesebben mosolygott, valami hatalmas öröm született a lelkében és áradt szerte, betöltve egész valóját. Egyre szaporábban lélegzett, mintha kitörni készülne valami belőle, ajkait kissé nyitva felejtette, mint a gyermek, akinek csodákat ígérnek: "Játszani fogunk, Istenem, játszani, mint a Mesében a nyuszi meg a róka! Milyen szép lesz, máris milyen szép!..." Megszorította a Róka kezét és várakozóan fordult felé. A Róka pedig mondta tovább:
- Keresgéltem is a csillagok között, nemcsak számoltam őket. Kerestem a legfényesebbet, s amikor megtaláltam, arról álmodoztam, hogy egyszer elmegyek oda, mert az biztosan nagyon szép világ lehet, és én leszek ott a király. Később azután hallottam egy kedves játékról, amit a nagyobbak játszottak hol tréfából, hol nagyon komolyan...
“Játszani fogunk! Igen!" - ujjongott Yong belül, s már a szeme is mosolygott, szaporán pislogva a Róka felé.
- Úgy hívták, hogy Válasszunk magunknak csillagot! Játék is volt ez, meg nem is, néha komoly próba: megismerni egymás szeretetét, egymás szerelmének erejét, s, ha sikerült a próba, ha nem, boldognak lenni, hogy együtt voltak, és megfogadni, hogy ezután még jobban fogják szeretni egymást, nehogy a következő vizsgán megbukjanak.
Esténként derült időben a fiatalok kimentek a falu szélére, a mezőre, az ég alá és azt mondták egymásnak: "Válasszunk csillagot, válasszuk ki a legfényesebbet, ki-ki a magáét és meglátjuk, ugyanazt választottuk-e, vagy mást. Ha ugyanazt, akkor biztosan szeretjük egymást, ha nem, akkor addig válogatunk a csillagok közül, amíg egymásra nem találunk!" Akik komolyan vették a játékot, figyelmesen keresték, hogy melyik csillag tetszhet a párjuknak, a bohókásabbja pedig szándékosan elrontotta a játékot, hogy minél tovább együtt lehessen azzal, akit szeret.
Ennyi volt az egész, s amikor elunták a válogatást, megfogták egymás kezét és lassan, nagy kerülőkkel visszaballagtak a falujukba, ki-ki a maga otthonába, hogy álmaikban tovább folytassák ezt a gyönyörűséget.
- Ó... - Yong csak ennyit tudott mondani, mert tudta, hogy most ők fognak csillagot választani egymásnak, s ennél szebbet el sem tudott volna képzelni.
Amikor felálltak a hintaszékből és elindultak át az udvaron, ki a puszta felé, már teljesen besötétedett. A csillagok fényesen ragyogtak, izgatott remegéssel várták, vajon őket választja-e Yong a Rókának vagy a Róka Yongnak. Lassan lépkedtek a poros úton, egymás kezét fogva, néha egymásra nézve, néha fel az égre, mintha már most próbálnák kiválasztani a saját csillagukat.
A házak elmaradtak mögöttük, hamar kiértek a falu szélére, ahol a végtelen mező és a pusztai szél volt az úr. Megálltak, mintha tanácstalanok lennének: mit is csináljanak; menjenek-e beljebb a mezőre vagy jó lesz itt, ahol vannak? Yong elengedte a Róka kezét, kicsit odébb lépett, párszor körbefordult, közben hol a lába alatti füvet vizsgálgatta, hol felnézett az égre. A Róka szeretettel nézte egy darabig, majd megszólalt:
- Kicsi Angyal, itt vagyunk a csillagok alatt, kezdjük hát a válogatást, s meglásd, milyen gyönyörű csillagot találunk majd mindketten!
A Róka szavaira Yong abbahagyta a toporgást, a Róka felé fordult és aprót bólintott.
Elkezdődött a játék.
Komolyan, a szabályok szerint játszottak. Szemük a csillagokon, körbe-körbe, hogy melyik a legfényesebb. Ide lépkedtek, oda lépkedtek, az ujjaikon számolták az esélyes csillagokat. Azután ismerős szívdobbanást éreztek mindketten, egyszerre, mint mindig, amikor olyan fontos dolgokról volt szó, mint a szerelem, a közelség, az elválás, a visszatérés, az aggodalom: az Élet.
Lassan egymás felé fordultak és elmosolyodtak.
A Világ hirtelen elcsendesedett, feszülten figyelt, várta a bűvös szavakat, amelyek életet adnak az élettelennek, erőt az erőtlennek, s amely oly ritkán hangzik el itt a földön. A Világ csendben várta a két szív együtt-dobbanását, a két lélek eggyé-válását.
Amikor szemük találkozott, azt mondták:
- Te vagy nekem a legfényesebb csillag!
S a Világ boldogan fellélegzett, újra élni kezdett, mert elhangzott a végtelen mondat, az örök, az egyetlen, a lényeges, a mindent elmondó és mindent magában foglaló, a mindent helyettesítő. Elhangzott a legtöbb, az egész, a teljes.
Hangok, dallamok és zajok keltek útra, hogy elvigyék a hírt mindenfelé és még azon túl is: "Elhangzott, amire eddig vártunk, hallottuk a legfontosabbat! Halljátok hát ti is és örüljetek, mert ezt mondták: Te vagy nekem a legfényesebb csillag!"
Nagyot lélegzett a Világ, a pusztai szél vidám táncra kérte Yong ruháját, körbe fogta őket, és ismeretlen, távoli tájak dalait hozta el nekik.
A Róka Yonghoz lépett és átölelték egymást.
A tücskök harsány zenéje lassan alábbhagyott, a játékos szél néha még meg-meglebbentette az Éj-bársonyt, majd puhán visszaejtette Yong vállára, a csillagok tágra nyílt szemekkel néztek le a földre; minden mozdulatlanná vált, mintha az egész világ egy újabb csodára várna.
S ahogy ott álltak csendben, egymást szorosan átölelve, beburkolta őket a végtelen, beburkolta őket a földöntúli szeretet és összetartozás, s szemükből egyre csak jöttek és jöttek a világmindenség legfényesebb csillagai.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
Címkék: hazaparancsoltak, visszaballagtak, összekuporodott, megszokhatatlan, meglebbentette, legfontosabbat, legfényesebbet, elcsendesedett, világmindenség, megszorította, elfárasztotta, megsimogatták, vándoroljanak, visszaejtette, mozdulatlanná, elmosolyodtak, összetartozás, tevékenységek, tanácstalanok, gyönyörűséget, szívdobbanást, félmondatokra, legfényesebb, beesteledett, helyettesítő, várakozással, bohókásabbja, semmiségeken, kiválasztani, körbefordult, vizsgálgatta, történeteket, fészkelődött, választottuk, elmulasztani, hintaszékből, legfényesebb csillag, ronville-i esték, napközbeni zajok, újra egymásra, néha bevillanó, háborgás lecsendesül, hirtelen támadt, nádfonatú hintaszékbe, lassan éjszakába, ritkán elhangzó, egész világ, rátörő végtelen, csodálatos estékből, erek lüktetését, sohasem feledhető, másiknak örömet, Ilyenkor Baby, Amikor Yong, Drága Kicsi Angyal, Róka Yongnak, Kicsi Angyal, Róka Yonghoz,
|
|
Offline
